Gemara SK - Turism

Marcalgergelyi

 Marcalgergelyi község Veszprém megyében a Pápai járásban, a Marcal-medencében, Pápától 15 km-re helyezkedik el. A település elnevezése a Gergely szóból származik, a 12. századból. Mai nevét 1908-ban kapta, hogy megkülönböztessék a beregi Gergelyiugornyától.

A települést először az 1343-as oklevélben említik meg. A 16. században Marcalgergelyi elnéptelenedett, de a 17. századra újratelepült. A középkorban a falu kisnemesek kezében volt, de a nagybirtokos Chronon család is rendelkezett itt földterülettel. A lakosságának nagy része evangélikus vallású.

A településen fontos szerepe van a mezőgazdaságnak. Leginkább a gabonafélék és a takarmánynövények termesztése a jellemző. Ezenkívül kis mértékben előfordul állattenyésztés is, főképp szarvasmarhákat és sertéseket tartanak a gazdák. A kedvező adottságok miatt meghatározó szerepe van a faluban a vadgazdálkodásnak.

Az ipari termelés hiányzik a településről, így probléma a fiatalok elhelyezkedése. A jelenség következménye az ismételt elvándorlás. A probléma megoldására az önkormányzat és a helyi vállalkozók igyekeznek megoldást találni, különböző pályázatok segítségével.

 

Helyek, amelyeket érdemes felkeresni

Marcal folyó

A település közelében helyezkedik el a Marcal folyó, ahol számos szabadidős tevékenységre van lehetőség. Akár kirándulni, kerékpározni, horgászni, ismerkedni a helyi növény- és állatvilággal.

 

Marcalgergelyi Joó-tó, szabadidőközpont

Veszprém megye nyugati részén a Marcal folyótól 200 méterre található a Marcalgergelyi Joó-tó. Területe 1.8 hektár, a 2007-2008-as évben került kialakításra. A vízfelület egy 15 hektáros, részben parkosított árterületi részekkel gazdagított, csendes területen fekszik, biztosítva ezzel a nyugodt horgászatot vagy pihenést. Közel 50 horgászhelyet alakítottak ki, emellett játszótér, jól felszerelt haltisztító- főző- és sütő helyek, labdajátékokra alkalmas füves területek, büfé- és melegkonyha, közösségi tér, kerékpártároló és kölcsönző, közvetlen parkolók várják az idelátogatókat. A tó északi oldalán lehetőség van horgász- versenyeket is rendezni, amely egyedülálló a térségben. A szabadidőközpont az alábbi részekből áll:

Joó-tó Rönk Vendégház

A vendégház közvetlenül a tó partján fekszik, 9 fő fogadására alkalmas.

Joó-tó Vendégház

A horgásztótól 3 perc sétányira helyezkedik el a négy napraforgó minősítésű szálláshely, ami négy szobából, étkezőből, társalgóból áll. Minden szobához önálló bejárat, saját fürdőszoba tartozik.

Joó-tó apartmanház

A tótól 500 méterre található, 4 szobájával 9 fő befogadására alkalmas. Teljesen felszerelt, konyhával, étkezővel, saját fürdőszobával, bográcsozó hellyel rendelkezik, ideális nagyobb családok és baráti társaságok számára.

Joó-tó szaunaház

500 méterre a tótól helyezkedik el a Joó-tó szaunaház. 7 személyes finn, 4 személyes infraszauna hideg vizes merülődézsával, 6 személyes sókamra, jakuzzik, 7 személyes fa tüzelésű dézsafürdő sófürdője várja a lazítani vágyókat.

Bővebb információ a +36 89/342-440-es telefonszámon, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, illetve a www.joo-to.hu honlapon kapható.

Marcalgergelyi evangélikus templom

A korábbi fatemplom helyett a mai kőtemplom 1793-ban épült. 1949-ben tatarozás következett, 1989-ben a belső festést készítették el, és nyerte el a templom végleges formáját. A templom falán három emléktábla található. Egy-egy a két világháború Gergelyiből származó hősi halottainak, egy pedig az 1910-es átépítésnek állít emléket. A templom három harangjának egyike acélharang, II. Vilmos német császár ajándékozta a településnek.

Marcalgergelyi tájház

A tájházat felújították és 2014-ben adták át. Helyszínt biztosít a közösségi rendezvényeknek, programoknak, valamint bemutatja a helyi életet, szokásokat. Előzetes bejelentkezés a +36-30-632-0271-es telefonszámon, Szabó Balázs polgármester úrral történő egyeztetés után.

Helyi termelők, vállalkozások, kézművesek

Termék neve

Helyi termelő neve

Helyi termelő címe

Helyi termelő telefonszáma

Helyi termelő honlap címe

Csuhébaba, szőttesek, horgolt termékek

Hegyi Gyuláné

   

-

 

Szálláshely a településen

Név

Férőhelyek száma (fő)

Cím

Telefonszám

Honlap cím

Joó Horgász és szabadidőpark

22

9534,Marcalgergelyi, 7/3 Hrsz.

+36-30-604-6230

www.joo-to.hu